Az év végéig elkészül a Szegedet Bordánnyal összekötő kerékpárút még hiányzó szakasza

Régi vágya teljesül idén a szegedieknek és bordányiaknak. A most kezdődő beruházás során megépül a Szeged–Bordány kerékpárút még hiányzó része. Így a két település között végig biztonságosan kerekezhetünk.

Újabb szakasszal bővül a Szegedet a környező településekkel összekötő kerékpárút-hálózat.

Húsvét után kezdődik a munka a Szeged–Bordány kerékpárút hiányzó részének nyomvonalán, miután az önkormányzat ma, hétfőn délelőtt átadta a munkaterületet a közbeszerzési eljárásban nyertes kivitelező cégnek, a Vízép Holding Építő és Szolgáltató Kft.-nek.

– A Sziksósfürdőre vezető Vereshomok út és a Kulipintyó csárda közötti 3,7 kilométeres útszakasz mellett épül meg a két és fél méter széles, kétirányú kerékpárút, amely a már meglévő öt és fél kilométeres szakaszt köti össze a szegedi kerékpárút-hálózattal. Így a beruházás elkészülte után Szeged belvárosából egészen Bordányig biztonságos bicikliúton közlekedhetnek majd a kerekezők – mondta el a helyszínen a Fodor Antal, a városrész önkormányzati képviselője.

A beruházás bruttó 340 millió forint európai uniós támogatásból és 84 millió forint önkormányzati forrásból valósul meg a Szeged kerékpárút-hálózat fejlesztésének második ütemében.

Fodor Antal beszélt arról is, hogy az útépítési munkákkal párhuzamosan megépül még 3215 méter hosszú csapadékvíz-szikkasztó árok is, amiből 511 méter áteresz lesz.

A beruházás részeként 83 fát is elültetnek a nyomvonal mentén.

Részleges javítási munkákat is végeznek a meglévő kerékpárúton a kiskundorozsmai vasúti átjáró és a Vereshomok út között. Két helyen kerékpáros átvezetést alakítanak ki az úttesten: a vasúti átjáró után Kiskundorozsma irányában lévő első gyalogátkelőnél, valamint a Szent János téri körforgalomnál.

Az építkezést a tervek szerint az utolsó negyedévben fejezik be.
Három év alatt több mint tíz kilométer kerékpárút és kerékpársáv épült Szegeden

Szegeden a folyamatosan bővülő kerékpáros infrastruktúrának köszönhetően ma már minden ötödik itt lakó a környezetbarát kerékpáros közlekedést preferálja. A város fenntartható közlekedése szempontjából stratégiai cél a munkahelyre jutást segítő kerékpározás fejlesztése.

A Zöld város program céljait is szem előtt tartva 2018 óta több mint 10 kilométer kerékpárút és kerékpársáv épült a városban, valamint Szeged és Sándorfalva között.

A kerékpáros közlekedés fejlesztése folytatódik, a tervekben szereplő szakaszok a lézerközpont, a mellé épülő Science Park és inkubátorház megközelítését fogják javítani.