MEGÉPÜLT A SZEGED–BORDÁNY KERÉKPÁRÚT HIÁNYZÓ SZAKASZA

Újabb szakasszal bővült a Szegedet a környező településekkel összekötő kerékpárút-hálózat. A beruházás során megépült a Szeged–Bordány kerékpárút még hiányzó része. Így a két település között végig biztonságosan közlekedhetnek a kerékpárosok.

Elkészült, megkapta a forgalomba helyezési engedélyt és ünnepélyesen is átadták a közlekedőknek a Szeged–Bordány kerékpárút eddig hiányzó szakaszát. A Sziksósfürdőre vezető Vereshomok út és a Kulipintyó csárda közötti 3,7 kilométeres útszakasz mellett épült meg a 2,5 méter széles, kétirányú kerékpárút a meglévő részek folytatásaként. Kialakítottak még 3215 méter hosszú csapadékvíz szikkasztó árkot (ebből 511 méter áteresz), és 83 fát ültettek az új nyomvonal mentén. A projektben részleges javítási munkákat is végeztek a meglévő kerékpárúton a kiskundorozsmai vasúti átjáró és a Vereshomok út között. Két helyen pedig kerékpáros átvezetést alakítottak ki az úttesten: a vasúti átjáró után Kiskundorozsma irányában lévő első gyalogátkelőnél, valamint a Szent János téri körforgalomnál. A kivitelezés 2021 utolsó negyedévében fejeződött be. A munkát a közbeszerzési eljárásban nyertes Vízép Holding Építő és Szolgáltató Kft. végezte el. A beruházás bruttó 340 millió forint európai uniós támogatásból és közel 100 millió forint önkormányzati forrásból valósult meg a Szeged, kerékpárút-hálózat fejlesztése – II. ütem című projekt (TOP-6.4.1-16-SG1-2018-00001) részeként – ismertette sajtótájékoztató keretében Mihálik Edvin, Zöld város programért felelős tanácsnok.

 

A projektben két helyszínen már befejeződtek a fejlesztések. A Budapesti út (5-ös számú főút) mellett kétirányú kerékpárút épült a gumigyártól a Szegedi Ipari Logisztikai Központig a meglévő kerékpárút folytatásaként, a Dorozsmai út és a gumigyár között pedig a meglévő kerékpárút burkolatán részleges felújítást végeztek; a Back Bernát utcában kerékpáros nyomvonalat jelöltek ki és kiépítettek egy buszmegállópárt is. A másik helyszínen kiépült a Baktótól (Szélső sortól) a töltésen át a Murányi utcáig vezető gyalog- és kerékpárút.

 

A teljes projektben bruttó 500 millió forint európai uniós támogatást és 115 millió forint saját forrást használhatott fel az önkormányzat a fejlesztésekre.

 

A Zöld város program céljait is szem előtt tartva 2018 óta több mint 10 kilométer kerékpárút és kerékpársáv épült a városban, valamint Szeged és Sándorfalva között. A kerékpáros közlekedés fejlesztése folytatódik: az új szakaszok a lézerközpont, a Budapesti úti bevásárlóközpontok és az észak-nyugati ipari park megközelítését fogják javítani.